2017. június 22., csütörtök

Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet


Az intézet feladata

A vezetés, szervezés, logisztika és humánerőforrás menedzsment diszciplínák művelése. Ezen diszciplínákhoz tartozó tantárgyak tananyagának kialakítása, karbantartása és fejlesztése valamint oktatása a Debreceni Egyetem különböző graduális és posztgraduális szakjain. Az oktatási feladatokon túl menően olyan kutatási program kialakítása és folytatása, amely alkalmas a fenti interdiszciplináris területek problémáinak kutatására, vizsgálatára. A kutatási programot úgy célszerű kialakítani, hogy az eredményesen támogassa a Tanszékek kutatóinak, oktatóinak és Ph.D-s hallgatóinak tudományos előmenetelét, valamint alkalmas legyen arra is, hogy az üzleti szféra számára hasznosítható eredményeket produkáljon. E feladatok megvalósítása érdekében olyan pályázati munkát kell megvalósítani a Tanszékek kutatói bázisára építve, mely megteremti a feltétel rendszert a fenti oktatási és kutatási feladatok realizálásához.

Az intézet múltja, kialakulása

Intézetünk 1868-ban a Debreceni Országos Felsőbb Gazdasági Tanintézet megalakulásával egy időben jött létre. Jogelődje a Gyakorlati Tanszék. Az akkor még Debreceni székhelyű Gazdasági Tanintézet működésének beindulásával kialakította azokat az oktatásszervezeti egységeket, amelyeket akkor úgy ítéltek meg, hogy a képzés szempontjából meghatározó fontosságúak. 1868-ban a Gyakorlati Tanszékkel egy időben létrejött a Kémia, a Növénytermesztési, az Állattenyésztési, a Műszaki, a Természetrajzi és az Üzemtani Tanszék is. Ez az alap tanszéki-struktúra 1906-ig szinte változatlan formában fennmaradt. A Gyakorlati Tanszék első vezetője dr. Raab Kálmán, majd őt dr. Szabó István követte. 1906-ban az akkor már Pallagi székhelyű intézményt Debreceni Magyar Királyi Gazdasági Akadémia névre keresztelték. 1907-től a Gyakorlati Tanszék vezetője dr. Balogh Sándor. 1911-től a tanszék neve "Gazdasági és Gyakorlati Tanszékre" változott. A leírások szerint ez időben három fő tantárgyat oktatott a tanszék oktatói gárdája. A "Gazdasági, gyakorlati alapismeretek" című tantárgy oktatói dr. Krolopp Hugó 1906-1922; dr. Halász Miklós 1922-1939. A "Tangazdasági gyakorlatok" oktatói dr. Szabó István 1911-1922; dr. Kesztyűs Lajos 1922-1940, és dr. Tóth Mihály 1940-1944. A "Gazdasági technológia" című tárgy oktatásában dr. Szél László Mór 1901-1932; dr. Arany Sándor 1932-1945; dr. Gábos Dénes 1943-1945. A tanszék 1954-ben alakult újjá ismételten Gyakorlati Tanszék elnevezéssel, vezetője dr. Nemes Ferenc a Tangazdaság főagronómusa volt. 1956-ban dr. Ács Antal főiskolai docens, később egyetemi tanár vette át a tanszék vezetését. Irányítása mellett 1958-ra kialakult az Alkalmazott Üzemtani Tanszék, melynek összetétele 1975-ig alig változott. Ebben az időszakban a tanszék oktatói gárdája szervesen beépült a Tangazdaság vezetésébe. A Tangazdaság igazgatója minden esetben az Agrártudományi Főiskola/Egyetem mindenkori rektora volt. Ebben a periódusban sajátos helyzet alakult ki, hogy nyolc éven keresztül dr. Ács Antal volt az egyetem rektora, a Tangazdaság igazgatója és a Tanszék vezetője egy személyben. 1970-ben Munkaszervezési és Vezetési Tanszékre módosult a tanszék elnevezése. Ez a névváltozás már jelezte, hogy a gyakorlati oktatás mellett más diszciplínák művelése is megjelent, sőt előtérbe került a szervezés és a vezetés. 1980-ban Ács Antal Professzor nyugdíjba vonult, a tanszék vezetését dr. Kurucz Gyula egyetemi tanár vette át és az Ő irányításával az elnevezés Vezetési és Munkaszervezési Tanszékre változott. Ez a módosulás is a művelt diszciplínák közötti hangsúly eltolódást jelzi a vezetés irányába. Dr. Kurucz Gyula nyugdíjba vonulása után a tanszék vezetését 1990-ben dr. Nagy Tibor egyetemi docens, majd egyetemi tanár vette át. A vezetési és szervezési ismeretek differenciálódása, fejlődése eredményeként 2000-ben a tanszék kettévált és önállóan Vezetéstudományi Tanszék és Munkatudományi Tanszék néven működtek tovább.

A Vezetéstudományi Tanszék 2000 őszétől Phare pályázaton elnyert támogatásból épült "Fényházban" került elhelyezésre. A modern tervezésű, különleges hangulatú épület két tréning teremmel, ötven-fős előadóval, reprezentatív tárgyalóval, korszerűen felszerelt irodáival valóban XXI. századi színvonalú elhelyezést biztosít. A Vezetéstudományi Tanszék vezetője 2000 és 2006 között dr. Berde Csaba egyetemi docens volt.

A Munkatudományi Tanszék a korábbi helyén maradt 2000 és 2004 között dr. Nagy Tibor egyetemi tanár, 2004 és 2006 között pedig dr. Pakurár Miklós egyetemi docens volt a vezetője.

Az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar átszervezése miatt a két Tanszék ismételten összevonásra került. 2006. augusztus 1-től Vezetési és Munkatudományi Tanszékként működik tovább dr. Berde Csaba egyetemi tanár vezetésével.

A Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet 2009. július 1-vel jött létre a Debreceni Egyetemi Szenátusa 11/2009. (VI. 25.) számú határozata alapján. Az Intézeten belül három intézeti tanszék működik kinevezett tanszékvezetők irányításával. Az Intézet élén kinevezett intézetvezető áll, legfőbb döntéshozó fóruma az Intézeti Tanács, és a tevékenységek összehangolását az Intézetvezetői Értekezlet koordinálja.

Intézeti tanszékek

Felhasználónév / jelszó:
**
Keresendő kifejezés:
  


«2017. június»
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma ¤ Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar ¤ Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet
Cím: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138. ¤ Telefon: (+36 52)- 508-361 ¤ Fax: (+36 52)- 508-361
E-mail: