2019. április 22., hétfő

Szakirányok

Erdészet

Szakirány bemutatása:
Az erdészet szakirány képzés alapvető célja az erdei életközösség, a környezet alapos ismeretére épülő széles körű mérnöki munkára történő felkészítés. A szakirányt elvégző hallgató gyakorlati tevékenysége során a környezeti, az ökológiai tényezők figyelembevételével végzi az erdők létesítésére, az állományok nevelésére, védelmére, erdei termékek kitermelésére és értékesítésére, az erdészeti műszaki tervező-és kivitelező munkára kiterjedő tevékenységet. E cél megvalósításának érdekében széles körű ökológiai természettudományi szakképzésben részesülnek hallgatóink. A közvetlenül az erdőgazdálkodással összefüggő ismereteken túl jelentős a vadgazdálkodás, a természetvédelem és a környezetvédelem szakterületéből kapott ismeretanyag.

Vadgazdálkodás

Szakirány bemutatása:
A vadászat-vadgazdálkodás oktatása, - amit hatályos rendelkezések is segítettek - jelentősen kibővült az 1990-es évek elejétől. A tanszéken bevezetésre került az 5 féléves vadászat-vadgazdálkodás tárgy oktatása, amelyet harmadévtől fakultatív tárgyként vehetnek fel az 5 éves képzésben részt vevő hallgatók. Az első két félév szakmai anyagát a fegyverismeret, a vadászható fajok biológiája jelenti, később a vadgazdálkodás további fontos témakörei kerülnek elő, mint a vadkár, mezei és erdei élőhelyfejlesztés, hatályos jogszabály- ismeret, kiegészülve néhány óra természetvédelmi anyagrésszel. Az elméleti órák mellett kötelező a lövészet, ahol a sportvadászokra érvényes lőkészséget kell elsajátítani. A hallgatók körében kedveltek a tanvadászatok. Itt elsősorban, hajtóként vesznek részt hivatásos vadászok és tanárok irányításával, mind apró- mind nagyvad- (vaddisznó) vadászatok alkalmával. Az elméleti oktatást a tanszékről Szendrei László tanársegéd 1991 óta segíti. Több vendégoktató is bekapcsolódik a munkába, itt most Plavecz János Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fővadászt, tiszteletbeli egyetemi docenst említjük, aki a fegyverismeret mellett látványos előadásokat tart a kinológia, solymászat, íjászat témaköreiből is. Az erdei élőhelyfejlesztés előadásokból Kovács Gábor, a Nyírerdő Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója is tevékeny részt vállal. Az elméleti és a gyakorlati képzést segíti Bartucz Péter a Nyírerdő Zrt Gúthi erdészetének igazgatója, a tanszék tiszteletbeli egyetemi docense is. A hallgatók kötelező gyakorlatait különböző vadgazdálkodási egységek, illetve a gyakorlati képzést a Nyírerdő Zrt., a Hortobágyi Nemzeti Park is segíti. Az öt félév anyagából bizottság előtt sikeres záróvizsgát tett hallgató az agrármérnöki diplomájával együtt felsőfokú vadgazda képesítést is szerez.

Felhasználónév / jelszó:
**
Keresendő kifejezés:
  


«2019. április»
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma ¤ Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgzadálkodási Kar ¤
Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék ¤ Cím: H- 4032 Debrecen Böszörményi út 138. ¤ Telefon: +36 (52)508-444/88432 mellék
Fax: +36 (52) 413-385 ¤ E-mail: