Dékáni köszöntő

Minden kedves érdeklődőt szeretettel üdvözlünk a Debreceni Egyetem AGTC Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar honlapján!

Sokan nem tudják, hogy a debreceni agrár és gazdasági felsőoktatás közös jogelődje a Debreceni Országos Felsőbb Gazdasági Tanintézet (később Magyar Királyi Gazdasági Tanintézetben, majd Akadémia) volt, amelynek 1868-as tantervében az oktatott tárgyak között ott szerepelt a gazdasági jogisme, ma ezt gazdasági jogként oktatjuk, a könyvviteltan és könyvvezetés, amit ma számvitelnek nevezünk, a közigazgatástan, az üzemtan, iparüzlettan, valamint a mezőgazdasági üzlettan. A tantárgyak elnevezése, a diszciplína tartalma sokat változott az évek során, de az akkor kialakított képzési struktúra jelenleg is fennáll az intézményben. Karunk a gazdálkodás, vidékfejlesztés, informatika, szakigazgatás, pénzügy és számvitel, valamint kereskedelem-marketing tudományterületein folyó szakemberképzéssel a jelenkor kihívásainak igyekszik megfelelni.

A Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar oktatási palettája az agrobusinesshez tartozó szakokon túl az üzleti képzésekre is kiterjed, agrármérnököket és közgazdászokat képzünk. A vidék nem azonos a mezőgazdasággal, hanem annál sokkal, sokkal összetettebb. Egy gazdasági szakember például csak akkor végezheti hatékonyan a munkáját, ha ismeri az általa irányított termelés szakmai összefüggéseit, s ezért nem kell külön szakértőt alkalmaznia a tevékenység megértéséhez. Ugyanezt el lehet mondani a biztosítókról, szállítmányozókról, pénzintézetekről, piackutatókról, logisztikusokról, illetve a legszínesebb palettát képviselő vállalkozókról is. Nem nélkülözheti a nálunk szerzett speciális tudást az sem, aki a szak- és közigazgatásban keresi boldogulását. De bármelyik terület érdekli is, találkozni fog az informatikával, s nem nélkülözheti az aktív nyelvtudást sem. Ha az Európai Unió bármely országában szeretnének majd elhelyezkedni, csakis ezen ismeretek birtokában lesz igazán esélyük. A debreceni diploma olyan szakmai hátteret jelentett mindig is, ami tiszteletet parancsol a tőlünk nyugatabbra élők szemében.

A karon a gazdasági élet szélesebb területén alkalmazható ökonómiai jellegű képzés folyik. Az agrobiznisz területének szakemberigényét a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, valamint az informatikus és szakigazgatási agrármérnök szakokon keresztül szolgáljuk. A hagyományosan oktatott gazdasági szakterületekre építve hirdeti Karunk üzleti képzéseit: a pénzügy-számvitel szakon végzettek közgazdászként helyezkedhetnek el különböző vállalkozások pénzügyi, számviteli területein, pénzintézeteknél, könyvelőirodáknál, az Európai Unió pénzügyi intézményeinél, míg a kereskedelem-marketing szakokon végzettek a diploma megszerzése után jó eséllyel helyezkedhetnek el üzleti tanácsadással foglalkozó vállalkozásoknál, nagy- és kiskereskedelmi vállalkozásoknál, programszervező és szállítmányozó vállalkozásoknál egyaránt.

Prof. Dr. Nábrádi András
            dékán

Felhasználónév / jelszó:
**
Keresendő kifejezés:
  


«2013. május»
HKSzeCsPSzoV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma ¤ Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar
Cím: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138. ¤ Telefon: (+36 52)- 508-304 ¤ Fax: (+36 52)- 486-298
E-mail: